nekiáll valami idegen nyelvet tanulni. Ez vagy belső indíttatásból, vagy a külső kényszer hatására szokott bekövetkezni. Nagyon sokan a megvalósulásig mégsem jutnak el. Kezdő, újrakezdő, középhaladó szinten van a legtöbb tanuló a nyelviskolákban. Miért? Ahhoz, hogy folyékonyan beszéljünk, vagy esetleg eljussunk egy másik nyelv anyanyelvi szintű tudásához sokan, sokféle kifogásokat sorolnak fel. Rossz a nyelvtanítási módszer. Kevés a tanulók motiváltsága. Drága a tanfolyam. És még rengetegújabbakat lehetne kreálni.

Én szintén nagyon gyakran érzem úgy, magamra maradtam. Félek attól, hogy kinevetnek, hogy rosszat mondok, rosszul ejtem ki, és akkor egészen mást fog jelenteni. Amióta rájöttem, hogy ezek a saját félelmeim, ezek csak engem korlátoznak, azóta sokkal szívesebben tanulok. Élvezem, ha megértek, felismerek kifejezéseket, ha eszembe jutnak régen használt, ritka szavak. A kényelmetlen helyzeteket átfordítom magamban. Végre tanulhatok! Elkövethetek hibákat, hiszen ezért járok ide, hogy kijavítsanak! A világ nem dőlt össze. Sokan követnek és még többen követtek el hibákat, amikor tanulták az idegen nyelvet. Egyre inkább úgy érzem, hogy csupa móka és szórakozás a nyelvtanulás. Rengeteget tudok nevetni magamon, amikor összeakad a nyelvem, vagy amikor rájövök arra, mit is mondtam valójában.

A minap egy film végén megnéztem a „bakiparádét” is. Ott a „híres” anyanyelvű színészek összegubancolódott szavai láthatók és hallhatók. Számomra egyértelművé vált, hogy mások, még az anyanyelvüket beszélők is hibáznak, rosszul ejtenek hangokat, sőt nekik is összeakad a nyelvük.

A legjobb dolog lenne a világon, ha mindenki a saját és esetleg egy másik nyelvet is tökéletesen beszélne. Rájöttem, hogy ilyen nem létezik, ez elérhetetlen, sőt szükségtelen. A legfontosabb, hogy ne erőlködéssel, hanem szórakozva, élvezve a kommunikáció adta örömöket beszélgessünk és hallgassunk.