Bundája szürke, négy lába fürge, két füle hosszú, kurta a farka.

Volt neki egy csöpp csengője, azzal járt sétálni erdőre.

Ha azt a csengőt megrázta, „csin-csin-csin” csengett az erdőn, csengett keresztbe, hosszába.

Egyszer a nyulacska sétálgatott, s hát! egy rét közepén elfáradott.

Ott állt egy kicsinyke almafa, a fűbe lefeküdt alatta, aludni egy kicsikét –

Almafa ágára felakasztotta „csin-csin-csin” csengettyűjét.

Aludt a nyulacska jó sokat – Fölébredt, héj, kutya mája!

Nem látott őkelme még olyat: megnőtt a kis fa nagyra, legalább hét araszra;

csengője ott csengett fenn magasan, hiába ugrált érte, nem érte el sehogyan.

Hosszúfül-kurtafark nyulacska néz, néz: „De magas a csengő!”

Aztán elpityerdül bánatosan, kéri a fát, kérleli, vékonyka hangja esengő:

„Fácska, te kedves, hallod-e? Pici csengőmet add ide, hogy egy vidámat csengessek, csengettyűszóra léphessek!”

De a fa így szól: „Nem adom! Csak ha hintázol ágamon!”

Hosszúfül-kurtafark koma keserves könnyeket hullat, s szalad négy fürge lábán, szalad a fa alól tova.

Egy fejszére talál, annak így kunyorál: „Fejszécske, kedves, vágd ki a fát! Ne sajnáld, kérlek, a komiszát! Nem adja vissza csengőmet, azt a csudásan csengőset, hogy egy vidámat csengessek, csengettyűszóra léphessek!”

A fejsze így szól: „Nem vágom! Felőlem a te csengettyűd hintázhat holtig az ágon!”

Hosszúfül-kurtafark koma keserves könnyhullatással szalad négy fürge lábán, szalad a fejszétől tova.

Egy nagy kőre talál, annak így kunyorál: „Kövecske, kedves, csorbítsd ki a fejszét! Mért nem megy vágni a fát, a bestét? Nem adja vissza csengőmet, azt a csudásan csengőset, hogy egy vidámat csengessek, csengettyűszóra léphessek!”

De a kő így szól: „Nem! Nem kedves amúgy sem, hallod-e, a csengettyűszó nekem!”

Hosszúfül-kurtafark koma könnyeit törülgeti, s szalad négy fürge lábán, szalad a kőtől tova.

Egy gémeskútra talál, annak így kunyorál: „Kutacska, kedves, nyeld el a kövecskét! Mért nem csúnyítja csorbára a fejszét? Fejsze mért nem vág fát? A csengettyűs ágát! Nem adja vissza csengőmet, azt a csudásan csengőset, hogy egy vidámat csengessek, csengettyűszóra léphessek!”

De a kút így szól: „Nem! A követ el nem nyelem! A te bolondos csengettyűd ugyan mivégre kell nekem?” Hosszúfül-kurtafark koma hüppöget egy kicsikét, s szalad négy fürge lábán, szalad a kút mellől tova.

Egy emberre talál, annak így kunyorál: „Ember, te kedves, a kutat merd ki! Nem akar, kérlek, követ elnyelni! Kő nem csorbít fejszét, fejsze fát nem vágja, fa nem adja csengőmet, azt a csudásan csengőset, hogy egy vidámat csengessek, csengettyűszóra léphessek!”

Az ember így szól: „Nem! A te csöpp csengettyűdért a kutat ki nem merem!” Hosszúfül-kurtafark koma pityereg egy sort magában, s szalad négy fürge lábán, szalad az embertől tova.

Egy bikára talál, annak így kunyorál: „Bika, te kedves, döfj az emberbe. Kutat kimerni mért nincsen kedve? Kút nem nyel kövecskét, kő nem csorbít fejszét, fejsze nem vág fát, fa nem adja csengőmet, azt a csudásan csengőset, hogy egy vidámat csengessek, csengettyű szóra léphessek!”

A bika így szól: „Nem döföm! A te fán csüngő csengettyűdhöz nincs közöm!

Hosszúfül-kurtafark koma keserű könnyeit nyeli, s szalad négy fürge lábán, szalad a bikától tova.

Egy pulikutyát talál, annak így kunyorál: „Kis puli, kedves, szaladj! Bika farkába harapj! Bika embert nem döföl, ember kutat nem merít, kút nem nyeli a követ, kő fejszét nem csorbítja, fejsze nem vágja a fát, fa nem adja csengőmet, azt a csudásan csengőset, hogy egy vidámat csengessek, csengettyűszóra léphessek!”

Hát az a puli, csöpp fekete, ugat egy akkorát, de milyen mekkorát, hogy ég-föld szakad bele. Ugrik: ott a bika farka, nosza, kutyául harapja, bika az ember után, szarvával döföl csúnyán, ember a kutat meri, merítő vödre teli, kút a követ nyeli: hopp! kő fejszét csorbítja: kopp! fejsze vágja a fát, döngeti a komiszát, adja a csengőt a fa, nyújtja a nyúlnak maga.

Hosszúfül-kurtafark koma szalad a csengővel tova. Vidáman kalimpál csengője, azzal jár sétálni erdőre. Ha azt a csengőt megrázza, „csin-csin-csin” csendül az erdőn, csendül keresztbe, hosszába. Talán épp most is cseng, a nyulacska fülébe zeng.