az élményszerzés legfőbb forrása. A saját játék ötletein keresztül, valamint a másokkal való együtt játszás során fejlődik és gazdagodik a személyisége. A játék a külső és belső valóság sajátos találkozása, ettől olyan izgalmas. A játék a korai kapcsolatokban gyökeredzik, de a későbbiek során is keretet kínál az érzelmek és a szociális kapcsolatok fejlődéséhez. „A kisgyerek nagyrészt a játékon keresztül kezdi elfogadni a többiek független létezéshez való jogát. A felnőttek világában is hasonlóan alakulnak a dolgok. A munkahelyen nyüzsgők könnyedén találnak barátokat és szereznek ellenségeket, az egy helyben ülők viszont csak csodálkoznak, miért nem érdekesek senkinek. Mi emberek egyformán működünk ebben, hiszen úgy szerzünk barátokat és ellenségeket maguknak, ahogy a gyermekek játékuk közben. Aki visszahúzódóbb életet él, magányosabb, az nehezebben ismerkedik.

 A játék keretet kínál az érzelmi kapcsolatok kezdeményezéséhez, lehetővé téve ezáltal a szociális kapcsolatok fejlődését. A játéknak tehát a mentális fejlődésben, a valóság megismerésében, a szociális kapcsolatok alakulásában, az adaptációban egyaránt fontos szerepe van. A játék révén válik lehetővé, hogy a gyermek képessé váljon arra, hogy életében előforduló eseményeket újra eljátssza, akár másképpen is. A gyereknek tapasztalata lesz arról, hogy saját emlékképeit, vágyait, érzéseit más összefüggésbe is lehet helyezni, és átélni. Így bővül a lehetséges köre, és a képzelet – a játék valósága – a valóság megismerésének újabb aspektusait hozza a felszínre, és szabadabb kapcsolatokat tesz lehetővé a gondolkodásban.

A kicsi gyerekek – ellentétben a felnőttekkel – saját lelki állapotaikat hajlamosok az objektív vagy fizikai valóság részeinek tekinteni. Az egészen kis gyerekek úgy viselkednek, mintha a saját belső tapasztalataik egyenértékűek lennének a külső valósággal. A játékterápia is erre épít.