– �desany�m azt �zeni: j� �jszak�t! – �s szigor�an r�juk reteszeltem a bord�s l�cajt�t. Reggel is �n engedtem ki a tollas n�pet:
– �desany�m k�ldi! – sz�rtam el�b�k a ropog�s kukoric�t. De nemcsak h�ziasszonykodtam. �desap�m szerint nem volt n�lam jobb h�rharang. Anyu t�lem tudta meg: mi t�rt�nt az utc�ban. Hol sz�letett kisboci, h�ny cic�ja lett Cirmosnak, meg hogy a kis Kond�s Karcsi – aki j� bar�tom volt – hogyan ugrasztotta ki az �rg�t. M�gis, valamennyi h�r k�z�l az volt a legnagyobb, amikor az els� h� leesett. Ehhez az �js�ghoz igaz�n nem kellett post�s. Faluszerte megkezd�d�tt a h�ember�p�t�s, �s nagy volt a verseng�s: ki� lesz, a leghatalmasabb, legeslegk�v�rebb.
Nekem Kond�s Karcsi volt az �p�t�t�rsam, aki – kertj�k nem l�v�n – �vr�l �vre n�lunk szobr�szkodott. S amihez � hozz�fogott, az nem ak�rmilyen k�z�ns�ges, r�paorr� h�ember volt. De nem �m!
El�bb k�kem�nyre gy�rta a “magv�t”, ahogyan mondani szokta, akkor r�m b�zta, hogy hempergessem, am�g b�rom. Bodrink mellettem csetlett-botlott, meg-megl�kte bozontos fej�vel a n�veked� h�pocakot. Amikor Karcsi mag�hoz intett, a vir�g�gy�s k�zep�n m�r l�bat vert a h�ember. B�r csak a neve szerint volt az, mert alakra semmif�le falubeli atyafi�hoz nem hasonl�tott. Karcsi abban mesterkedett, hogy “tud�s embert” fabrik�ljon.
Addig-addig lapogatta, lapogatta a tekint�lyes h�t�meget, am�g val�s�gos emberi form�t kapott. A fej�vel meg �ppen sok� b�bel�d�tt. Az orra sem a szok�sos paprika- vagy r�paf�le volt. H�b�l faragta ki a bugylibicsk�j�val. K�t �ri�si �veggoly� szem�n s�t�t keretes p�paszemet hordott. Ett�l lett igazi “tud�s” �br�zata.
Karcsi m�g egy viharvert �reg �tit�sk�t is odabiggyesztett a l�b�hoz. Aki r�n�zett, k�nnyen azt hihette, csak meg�llt kicsit n�zel�dni.
B�rmennyire impon�lt, hogy “tud�s h�ember�nk” van, nem tudtam mit kezdeni vele. �n kedvesebb j�tsz�t�rsat szerettem volna.
– Ez a tud�s legyen a tied – mutattam r� aj�nd�koz� kedvemben –, de nekem csin�lj egy h�kisl�nyt! – mondtam, k�rtem, �s addig kunyer�ltam, m�g Karcsi �jra munk�hoz l�tott, pedig m�r j� er�sen r�nk alkonyult. De a s�t�tet nem l�ttuk a h�t�l, a hideget nem �rezt�k a munk�t�l. A kis H� Kat�val k�l�nben sem volt sok dolgunk.
Mire Karcsi kig�mb�ly�tette a harangvir�gforma szokny�j�t, �n is ott voltam az �gsz�nk�k selyemruh�val. Ahogy f�libe bor�tottuk, a sz�l r�red�zte, a hideg odafagyasztotta, �s �gy �llt a kis H� Kat�n, mintha egyenesen re� szabt�k volna.
Bl�zocsk�j�t f�ntr�l, a k�t karj�t jobbr�l-balr�l telet�mt�k h�val. Nem is volt abban semmi hiba, mert a h�bar�tn�m, m�r a legels� percben �lel�sre t�rta sz�t g�mb�ly� karjait. M�gis a szeme volt a legszebb, a k�t vil�gosk�k gombszeme. Hogy a mindig nevet� sz�j�t hogyan �s mivel festette Karcsi, �r�kre titok maradt, mert nekem akkor fodr�szgondjaim voltak.
Nemsok�ra k�t mar�k lobog� szalm�val t�rtem vissza �jdons�lt bar�tn�mh�z. Csak nem hagyhattam csupaszon? Hanem r�tenni m�g Karcsi is alig b�rta, mert a sz�l eszeveszetten cib�lta, majdhogy el nem r�p�tette a k�t szalmavarkocsot. Biztons�g kedv��rt m�g a fejkend�met is felk�t�ttem H� Kat�ra, mert m�r akkor foga volt a t�lnek.
Karcsi percet sem t�tlenkedett, hanem H� Kat� mell� egy pulit h�mp�ly�tett, hogy vigy�zzon az imm�r ben�pes�lt el�kertre. Nekem csak a kutya nem tetszett, mert akkor m�g nem l�ttam feh�r pulit. Mindentud� bar�tom ezt a veres�get nem tudta elviselni. A k�lyhak�rt�b�l annyi kormot zuhintott a kutyusra, hogy hib�tlan feketes�g�t az igaz�n pulinak sz�letett Bodri is megirigyelhette.
Kond�s Karcsi r�g hazament, de �n m�g nem tudtam elv�lni egyetlen bar�tn�mt�l, aki sz�kes�g�vel szebb volt, mint H�feh�rke a mes�ben.
El�be �ltem a h�ba. Szerettem volna megbar�tkozni vele. Azt sem b�ntam, hogy a sz�l arcomba suhintott, �s a hideg az orromat csavarta, mert a pilink�l� h�es�sben �gy tetszett, hogy H� Kat� a pulival mind k�zelebb, k�zelebb j�n.
– Gyertek, gyertek! – biztattam �ket, �s azzal sem t�r�dtem, hogy egy-egy h�pihe a sz�mba r�ppent. Csak az szomor�tott, hogy a puli csupa korom sub�j�t pepit�sra h�mezte a r�hull� h�. Hi�ba akartam elsimogatni, nem volt er� a karomban.
�gy tal�lt r�m �desap�m. Azt�n sok mindenre nem eml�kszem, mert nagyon beteg lettem. L�z�lmomban sokszor l�ttam a h�k�penyes tud�s embert az �gyam mellett. Vizsg�l�dva hajolt f�l�m, �s s�t�t keretes szem�veg�n �t f�rk�szve n�zett. Jeges kez�vel megfogta a csukl�mat, �s ett�l kir�zott a hideg.
Ahogy elment, odalibbent H� Kat� a k�k selyem szokny�j�ban. Ha melegem volt, a homlokomra tette h�v�s kez�t, �s ilyenkor r�la �lmodtam. Ha f�ztam, betakart a dagadoz� h�dunn�val, �s addig dob�lta r�m a h�pih�ket, am�g kivert a v�z. N�ha fulladozni kezdtem Ilyenkor k�zen fogott, �s elvitt az � h�birodalm�ba. A tornyos h�v�r k�r�l j�gr�cs csillogott. Szob�j�ban a j�gpadl�n cs�szk�ltunk ide-oda a h�sz�kek k�z�tt. A j�gvir�gok, nemcsak az ablak�veget futott�k be, hanem a falat is k�r�lmint�zt�k a kacskaring�s sz�r� j�gvir�gok. H� Kati gomb�ccal etetett, �s j�gcukorral k�n�lt. Kem�ny volt, �s alig tudtam lenyelni, de m�gis megpr�b�ltam a bar�ts�gunk kedv��rt. Nehezen ment �s f�jt. Felpillantottam. Akkor a tud�s doktor b�csi �llt mellettem, �s r�m parancsolt: vegyem be az orvoss�got.
H� Kat� mind ritk�bban j�tt l�togat�ba. N�ha napokig elmaradt, �s egyszer csak teljesen h�tlen lett. Hi�ba v�rtam: nem l�ttam t�bb�, de a hideg se r�zott, l�z se gy�t�rt. Meggy�gyultam
Amikor kimentem, els� utam H� Kat�hoz vezetett. Szerettem volna megk�sz�nni, hogy olyan j� volt hozz�m betegs�gem idej�n. Sem �t, sem a tud�s h�embert nem tal�ltam a vir�g�gy�son. Elmentek. Csak a mi Bodrink �s igazi fia b�jt hozz�m. Lehajoltam, hogy megsimogassam. Akkor l�ttam, hogy az a hely, ahol H� Kat� �llott, telis-tele van h�vir�ggal.
Sok�ig azt hittem: H� Kat� hagyta ott b�cs�z�s�ul.