Mert �n magam is sz�ntelen
m�s vagyok, mint aki vagyok,
- sem az, akinek k�pzelem
sem az, ami �n akarok
maradni, lenni: egyre m�s,
�s mire elfogn�m, megint
�j arc, sz�d�let, kusza l�z,
arcom r�m soha nem tekint.

B�rmely t�k�rben n�zzem is:
- Megvagy! Iden�zz! – s�r, nevet,
de m�r is m�s, ahogy a v�z
ragyogtat minden �j eget.
M�g alszom t�n �bren vagyok,
s �bren meg m�lyen �lmodom.
Hiszed – �lelsz, mint h� rabod,
s sz�ved t�n �pp el�rulom.

�s ha ellened v�tkezem,
akkor h� s�r�som keres,
s m�g t�ged sim�t k�t kezem,
tal�n haragt�l k�k eres.
Mikor hozz�d szegez a k�n,
tal�n m�shol felt�madok,
s ha h�vnak csavarg�saim,
mindig fel�d v�ndorolok.

R�dn�zek: – s hol vagy, nem tudom.
S b�rmit n�zzek, az mind te vagy.
Elhagylak sz�zezer uton,
hogy megleljem kapuidat.
�s mindig m�sra v�gyom,
mint amit sz�vb�l akarok.
Szomor�n �rzem f�j�n,
azt, ha boldog vagyok.

Mikor a legforr�bban �lek,
legjobban gyilkolom magam,
s a leg�ltet�bb szenved�lyek
�t�lelnek hal�losan.
Mert nincs hat�ra semminek,
a van, a nincs fojtva �lelik
egym�st; ha dobban a sz�ved,
mindig meg is hal egy kicsit.

A van, a nincs k�t v�g� hinta,
�s leng� hinta minden itt:
- ez m�lybe d�nt, sz�llni tan�tva,
az zuhantat, m�g felr�p�t.
Ha �r�m h�v – m�r v�r a k�n,
- a hinta egyre fel le sz�ll,
ha �gben vagy, lenn pokol int,
s ha m�lyben – fentr�l f�nysug�r.

Ne k�rj v�laszokat, sz�vem.
Az igazs�gb�l is csak azt
tudom csup�n, hogy elhiszem,
de nem azt tudom, hogy igaz.
M�r m�sk�pp hiszem a vil�got
s r�g�ta m�sk�ppen tudom.
De nem igaz, j� egy se – l�tod,
h�t hagyd – majd �jra �lmodom.