- Bizony sz�p – mondta a patak.

- �s a szemem is nagyon sz�p – folytatta Brunella.

Mi tagad�s, a szeme is sz�p volt. A patak b�logatott. Most m�r nem olyan nagy lelkesed�ssel, de b�logatott, mert Brunella igaz�n sz�p kisl�ny volt, s olyan kedvesen tudott mosolyogni, hogy nem lehetett r� haragudni. A patak nagyon szerette volna, ha Brunella valami olyasf�l�t mond, hogy: „Jaj, de gy�ny�r� krist�lytiszta vagy, te patak!” vagy: „Olyan sz�pen muzsik�lsz, ilyen sz�pen senki sem tud muzsik�lni!” De Brunella nem mondott ilyesf�l�t. Esze �g�ban se volt. Azt mondta:

- Ha behunyom a szemem, nem l�tlak.

Mikor Brunella sz�pen megf�s�lk�d�tt, elhat�rozta, elindul az erd� fel�. Otthon ugyan mondt�k neki, hogy csak a patakig szabad mennie, mert az erd�ben elt�vedhet, �s ott vesz�lyek leselkednek r�. „Ugyan – gondolta Brunella -, mif�le vesz�lyek? Engem szeretnek a f�k, a f�vek, az �zik�k. De az erd�ben k�gy�k is vannak” – jutott esz�be. �ntudatosan f�l�vetette a fej�t, fekete hajfonat�ban meglibbent a sz�les piros szalag.

- Engem a k�gy�k is szeretnek – mondta. – Most sz�pen megf�s�lk�dtem, elmegyek, megmu�tatom az erd�nek a hajam – sz�lt a patakhoz.

- Csak ne menj messze. Bajod eshet, az erd�ben lakik a Tigris, a Medve meg a Pakuk mad�r.

- Engem szeretnek – toppantott Brunella, �s elindult.

A patak nem sz�lt semmit. Akkor sem, mikor kisv�rtatva Brunella megfordult, �s azt mondta:

- �s �n is szeretem �ket.

Sohasem l�tott m�g Tigrist, Medv�t meg Pakuk madarat.

Azt�n, mondom, elt�vedt.

De nem f�lt.

- Ugye, szerettek engem? – k�rdezte a f�kat.

- Sz�p kisl�ny vagy – mondt�k a f�k.

Azon a dombon, ahol a h�t h�rsfa �llt, tal�lkozott a Tigrissel.

- Hrrr – morgott a Tigris -, hogy mer�szelsz!

- Jaj, de sz�p hangod van! – mondta Brunella, �s k�zelebb l�pett. – Nem morogn�l m�g egyet?

A Tigris meglepet�s�ben teljes�tette a k�r�st.

- Hrrr – morgott m�g egyszer, de most m�r sokkal szel�debben.

Azt�n �szbe kapott, igyekezett borzaszt� pof�t v�gni: m�g ez a kis mitugr�sz l�nyka akar vele kukoric�zni?!

- �s az arcod is olyan kedves – mondta erre Brunella. – Megsimogathatom?

A Tigris tekergette a nyak�t. „M�g hogy kedves az arcom – Gyorsan belen�zett egy t�cs�ba. – Igaz is, el�g kedves arcom van.” – �llap�totta meg el�gedetten, �s mosolyogni pr�b�lt. Az �llkapcsa csikorgott, mert a Tigris h�t �ve mosolygott utolj�ra.

- Kedves kisl�ny vagy – mondta -, megsimogathatsz.

Brunella megsimogatta a Tigrist, �s azt mondta:

- �r�l�k, hogy tal�lkoztam veled. Szeretlek, Tigris.

A Tigris boldog lett, ugr�lt �s bukfencezett. Amikor kiugr�lta mag�t, csod�lkozva Brunell�ra n�zett.

- Mit keresel itt, kisl�ny?

- Elt�vedtem – mondta magabiztosan Brunella -, a patak partj�n lakom, abban a piros cserepes h�zban.

- Tudom – mondta a Tigris -, pattanj a h�tamra, egy darabig elviszlek.

Brunella a Tigris h�t�ra �lt. Csod�latos volt sz�guldani.

Egy ligetn�l meg�lltak.

- Tov�bb nem mehetek – mondta a Tigris -, erre menj, egyenesen. Hazatal�lsz.

Brunella elindult, amerre a Tigris mondta, �s d�dolgatott. Egyszer csak l�t �m egy barna foltot. Nicsak – gondolta -, tal�n a Medve, �s megindult fel�je. T�nyleg a Medve volt. M�r r�g�ta figyelte a kisl�nyt, csod�lkozott, milyen b�tran s�t�l a s�t�t erd�ben. Tetszett neki, elhat�rozta h�t, hogy nem b�ntja. De tal�lkozni nem akart vele; minek mindenkinek megtudni, hogy � itt lakik a Holdf�nyes Barlangban.

De Brunella akkor m�r csak p�r l�p�sre volt.

A Medve nem akart bonyodalmat, gondolta, ink�bb elfut.

- Ne szaladj el! – ki�ltott ut�na Brunella. – �gy szeretn�k besz�lgetni veled.

„Most m�r mindegy” – gondolta a Medve, �s meg�llt.

- Ne gyere k�zelebb, mert megeszlek! – kiab�lt a kisl�nyra.

- Jaj, de vicces vagy! – nevetett Brunella. – Mi�rt ijesztgetsz?

A Medve elcsod�lkozott.

- Hogy mersz �gy besz�lni velem?

- �, h�t mert szeretlek! – nevetett a kisl�ny, �s kezet ny�jtott a Medv�nek.

A Medve vigy�zott, nehogy nagyon megszor�tsa a kez�t.

- �s mi�rt szeretsz?

- Csak – mondta Brunella -, mutasd a h�tad, �gy l�tom, a h�tad s�t�tbarna.

- Igen – mondta a Medve, �s mutatta a h�t�t. J�kedv� lett. Igaz�n j� �rz�s, ha egy sz�p kisl�ny szereti az embert. Azaz hogy szereti a medv�t.

Brunella elmondta, hogy elt�vedt, �s hogy a Tigrissel tal�lkozott.

- Nem b�ntott? – csod�lkozott a Medve.

- � – nevetett Brunella -, hogy b�ntott volna, amikor olyan kedves Tigris! A h�t�n hozott a ligetig, hogy hamarabb haza�rjek.

- Ha akarod – mondta a Medve -, �n is elvihetlek egy darabig a h�tamon.

- Az j� lenne – felelte a kisl�ny -, csak tudod, olyan �hes vagyok.

- A m�zet szereted? – k�rdezte a Medve.

- Nagyon. M�zet adj�l – mondta Brunella.

A Medve k�zen fogva vezette a kisl�nyt a barlangj�ba. Csod�latos barlang volt, zegzugos nagy termekkel.

- Ugye, sz�p? – dicsekedett a Medve. – Rajtad k�v�l m�g senki sem l�tta.

- Gy�ny�r�! – �muldozott Brunella, �s boldog volt, hogy szeretik egym�st a Medv�vel.

Enn�l jobb m�z nincs a vil�gon, a Medve biztatta Brunell�t, egy�k m�g. Nem nagyon k�rette mag�t, a has�t degeszre t�mte.

- Nem kellett volna annyit ennem. Most biztos neh�z vagyok – mondta, amikor a Medve hazafel� vitte a h�t�n.

A Medve mosolygott. „Micsoda kedves kisl�ny – gondolta -, l�m, azzal t�r�dik, hogy nekem nehezebb.” Pedig h�t igaz�n lepkek�nny� kisl�ny volt, a Medv�nek meg se kottyant, hogy a h�t�n �l.

- Na, tov�bb nem mehetek. Inn�t, ha egyenesen arra m�gy, hamarosan haza�rsz – mondta a Medve, s amikor Brunella m�r majdnem elt�nt a f�k k�z�tt, ut�na kiab�lt: – Gyere el m�skor is!

- J�! – ki�ltott vissza Brunella.

Ebben a pillanatban a nagy eukaliptuszf�n – �ppen az al�l ki�ltott vissza Brunella – megsz�lalt egy d�rm�g� hang:

- Ki mer�szeli zavarni a nyugalmamat?

- H�t te ki vagy? – k�rdezte a kisl�ny, erny�t csin�lt a szeme f�l�, �s a f�ra k�mlelt.

- �n a Rettenetes H�romkerek� Pakuk mad�r vagyok – d�rm�g�tt a hang -, �s ha azonnal nem hordod el magad, meglegyintelek a sz�rnyammal.

- �, de buta vagy! – mondta csendesen Brunella. – L�tod, ha kedvesen besz�ln�l velem, �s lej�nn�l hozz�m, megszerethetn�nk egym�st. �s akkor sok�ig j�l �rezn�d magad, tudn�d, hogy valaki szeret.

- Ugyan – mondta a Pakuk mad�r -, �n m�r h�romsz�z �ve �l�k itt, �s m�g soha senkivel nem szerett�k meg egym�st.

- Tal�n nem is j�rt erre senki – mondta Brunella.

- De igenis – mondta a Pakuk mad�r -, k�tsz�zt�z �ve egy ny�l �s nyolcvan �ve egy sz�n�get�. De nem szerett�k meg egym�st. Az igaz, hogy nem is vettek �szre.

- Na l�tod – mondta Brunella -, lej�hetn�l, �gysem l�ttam m�g Pakuk madarat.

A Pakuk mad�r egy darabig mirgett-morgott, azt�n csak lej�tt. �ri�si mad�r volt, �s l�b helyett t�nyleg h�rom kereket viselt.

- H�t, te el�g fura szerzet vagy – nevetett Brunella -, de a sz�ved biztos j�, t�ged biztos nagyon lehet szeretni.

Ezzel megsimogatta a Pakuk madarat.

A Pakuk mad�rnak mind a h�rom kereke bizseregni kezdett, s arra gondolt, j�hetett volna ez a kisl�ny h�romsz�z �vvel kor�bban is. Akkor tal�n � m�g �nekelni is megtanult volna, �gy, mint a s�rgarig�.

K�rlelte Brunell�t, hogy ne menjen m�g, de er�sen esteledett, a kisl�nynak haza kellett indulnia. A Rettenetes H�romkerek� Pakuk mad�r a h�t�ra vette, �s elrep�lt vele az erd�sz�lig.

- Na, innen m�r l�tszik a h�zatok – mondta, �s kit�pett a sz�rny�b�l egy tollat. – Ezt �rizd meg. Eml�k�l.

M�r majdnem a patakhoz �rt a kisl�ny, mindj�rt otthon lesz, gondolta, amikor egy bor�z� hang reccsent r�:

- �llj! Hogy mersz a ter�letemen m�szk�lni?

- H�t te ki vagy? – csod�lkozott Brunella, �s megindult a hang fel�.

Egy torzonborz ember �llt ott, szak�lla az �v�ig �rt, pusk�j�val Brunell�ra c�lzott.

- �n a vad�sz vagyok. Ha nem �llsz meg, lel�lek.

- Dehogy l�sz – nevetett Brunella -, ki hallott m�r olyat, egy kisl�nyt lel�ni! Nem is gondolod te komolyan, l�tszik a szemeden, hogy j� ember vagy, �s �n a j� embereket szeretem, meg a j� emberek is szeretnek engem.

- Igaz�n? L�tszik a szememen? – k�rdezte a vad�sz, �s leengedte a pusk�j�t.

Brunella r�mosolygott, a vad�sz meg vissza.

- Ne haragudj, hogy ijesztgettelek – mondta a vad�sz -, nem tudtam, hogy szeretsz.

- �, �n mindenkit szeretek – mondta a kisl�ny -, s engem is szeret mindenki. A f�vek, a f�k, a vir�gok. �s a Tigris is meg a Medve meg a Rettenetes H�romkerek� Pakuk mad�r.

- Az nem lehet igaz – mondta a vad�sz, �s megszor�totta a pusk�j�t. – Nem is l�tt�l m�g Tigrist, Medv�t meg Pakuk madarat.

- De igenis l�ttam – mondta b�szk�n a kisl�ny -, �s biztos t�ged is szeretn�nek. A Tigris a h�t�n hozott, a Medv�n�l m�zet ettem, �s a Pakuk mad�rt�l ezt a tollat kaptam eml�kbe. A Tigris azon a dombon lakik, amelyiken a h�t h�rs �ll, a Medve a Holdf�nyes Barlangban, a Pakuk mad�r meg az eukaliptuszf�n.

- �! – mondta halkan a vad�sz, �s forgatta a szem�t.

- Megsimogatn�l? – k�rdezte t�le Brunella.

- Persze, persze – sietett a vad�sz. Megsimogatta a kisl�nyt. – �s most m�r siess, mert esteledik.

Elv�ltak. A kisl�ny a patakhoz �rt.

- Szervusz, patak – mondta -, l�tod, semmi bajom se lett. Mindenkit szeretek, �s engem is szeret mindenki.

Ekkor egy l�v�s d�rd�lt.

- A Tigris – mondta a patak.

Brunella f�ldbe gy�kerezett l�bbal �llt. Megsz�lalni sem tudott. Eld�rd�lt a m�sodik l�v�s.

- A Medve – mondta a patak.

- Jaj, ne, nem akarom! – kiab�lt a kisl�ny, de akkor m�r hozta a sz�l a harmadik d�rren�st.

- A Rettenetes H�romkerek� Pakuk mad�r – mondta a patak.

A kisl�ny t�rdre esett, keservesen s�rt, k�nnyei a patakba hullottak. A v�z zavaros lett a k�nnyeit�l.

- Most m�r sohasem l�thatod magad bennem – mondta szomor�an a patak -, csak tal�n akkor, ha behunyod a szemed.