Valamikor véges-régen pompás palotában élt a király, a királyné meg a gyönyörű szép, aranyhajú királykisasszony. A kis királylányt mindenki kényeztette, körülötte forgott az egész udvartartás. Hanem ennek egy csapásra vége szakadt, amikor megszületett a királyfi. A királykisasszonnyal már nemigen törődtek, mindenki az újszülött trónörökös felséges popsija körül sürgölődött, amikor tele lett a pelenkája. Mi tagadás, a királykisasszony nem nagyon szerette az öcsikéjét. Igencsak féltékeny volt rá. Egyszer azt álmodta, ő is éppen olyan kisbaba, mint a királyfi. Álmában bölcsőben ringatták, cumisüvegből etették, kényeztették. És reggel arra ébredt, hogy csuromvizes az ágya. Ez volt csak a szenzáció! A komorna elmesélte az udvarhölgynek, az udvarhölgy az apródnak, az apród a lakájnak, a lakáj a miniszternek, a miniszter a királynak, a király pedig a királynénak. Az egész udvartartás izgatottan berohant a királykisasszonyhoz. Nahát, ágyba pipil a királylány! A királykisasszony eleinte szégyenkezett, de aztán már megtetszett neki, hogy megint csak körülötte forog az egész királyi palota. Így ment ez jó néhány éjszaka. A királyné azt sem tudta, hová legyen bánatában. - Csak nem beteg a mi kis királylányunk? - kérdezte királyurát. És mivel a királykisasszony selyemágya továbbra is minden reggel úszott a pisiben, a királyi pár hivatta az udvari orvost. A doktor azonban semmiféle betegséget nem talált a királykisasszonynál. 21 A király meg a királyné bizony szégyenkezni kezdett a királykisasszony miatt. Megpróbáltak a lelkére beszélni, intették, dorgálták - mindhiába. Hamarosan megelégelték a hosszú szónoklatokat, elfogadták a dolgot, mint leküzdhetetlen bajt, és többet nemigen törték a fejüket miatta. Az udvartartás is hamarosan megszokta, hogy királykisasszonyuk éjjelente bepisil. Csak néha-néha jegyezte meg valaki: - Ágybapipilő királylányt még nem látott a világ. Micsoda szégyen! A királykisasszony eleinte örült, hogy mindenki csak vele törődik, de hamarosan elszomorodott. Mérgelődött a buta szokás miatt, igyekezett felhagyni vele, de nem sikerült. Egy napon megütötte a fülét, hogy egy pimasz kis istállófiú "Csuri királykisasszony" néven emlegeti. Ezt már ő is megsokallta. Rajtam nevet az egész palota - gondolta. - Most már nem azt mondják, mint régen, hogy: "Nézzétek, ott a gyönyörű, aranyhajú királykisasszony!" És különben sem sikerül elérnem, hogy száraz maradjon az ágyam. Az lesz a legjobb, ha világgá megyek! El is határozta, hogy megszökik a palotából. Bizony, ez nagy butaság volt. Azt gondolta magában nagy durcásan: - Királyapám, királyanyám most már úgyis csak azt a taknyos kis királyfi öcsémet szeretik, senkinek sem fogok hiányozni. Ebben persze nagyot tévedett. Mert igaz, hogy a királynak meg a királynénak kevesebb ideje jutott a kislányukra, de azért éppen úgy szerették, mint régen. Felkerekedett hát a királykisasszony, és ment, ment, míg egy sűrű erdőhöz nem ért. Egyre mélyebben járt az erdőben, és a végén egészen eltévedt. Bánta már, hogy elszökött hazulról, de nem sikerült visszatalálnia a palotába. Ó, bárcsak hallhatnám megint királyanyám kedves hangját, királyapám dörmögését! - gondolta a királykisasszony. Fáradtan leheveredett a mohára, és elaludt. Ha pedig kíváncsiak vagytok, hogyan alakult a királykisasszony sorsa, legyetek egy kicsit türelemmel. Van ugyanis ennek a mesének még egy szereplője, akivel eddig még nem találkoztatok. 22 Nem messze a palotától élt a kis Péter. Nagyon szerette a szüleit, és tudta, hogy apjának-anyjának is ő a legdrágább kincse. Csak azon szomorkodott, hogy a szülei olyan sokat dolgoznak, hogy alig van idejük vele foglalkozni. Egy napon Péter megfázott, és hólyaghurutot kapott. Édesanyja nagyon szomorú volt. Különleges teát főzött a kisfiának, és melegítő palackot tett a gyerek hasára. Ez nagyon jólesett Péternek. A megfázás ugyan hamar elmúlt, de azóta Péter minden éjjel bepisilt. Talán a sok tea az oka, gondolta édesanyja, és ezentúl esténként nem adott inni a kisfiának. De ez sem segített. - A hólyaghurut elmúlt - állapította meg a doktor bácsi -, Péter egészséges. Édesanya hamarosan elvesztette a türelmét. - Épp elég dolgom van enélkül is - zsémbelt -, és most miattad naponta moshatom az ágyneműt! Amikor édesanya egy reggel megint mérgesen ment el otthonról, a csuromvizes ágy miatt, Péter is mérgelődni kezdett. - Nem tehetek róla! Nem szándékosan pisilek be! Én is szomorú vagyok miatta! Ha édesanya haragszik, amiért olyan sok dolgot adok neki, legjobb lesz, ha egyszerűen elmegyek hazulról. Szavait tett követte: Péter nyakába vette a világot. Hamarosan az erdőbe ért. Ugyanabba az erdőbe, amelyikben a kis királylány eltévedt. Péter mérge már elpárolgott. Jaj, de sajnálom - mondta magában -, hogy ilyen meggondolatlanul cselekedtem! Vajon mit csinál most az édesanyám? Hiszen olyan nagyon szeret engem! Annyira elmerült gondolataiban, hogy nem is nézett a lába elé. Hopplá - kis híja, hogy orra nem bukott! - Hát ez meg micsoda? - bámult Péter. - Csak nem valamilyen erdei vad? Nem - ez egy kislány! És milyen maszatos. Vajon mit kereshet egy kislány egyedül az erdőben? Csak nem érte baj? 23 Nem merte felébreszteni a kislányt. De ebben a pillanatban egy kis bogár mászott a királylány orrára. A királylány tüsszentett és felébredt. Nagyon örült, hogy találkozik valakivel, méghozzá egy kisfiúval, aki nagyjából egykorú lehet vele. Már nagyon egyedül érezte magát. Péter nagyon megtetszett a királykisasszonynak, a királykisasszony is Péternek. - Hát te mit keresel ilyenkor az erdőben? - kiáltották egyszerre. Ezen persze nagyot kacagtak, és mindjárt jó barátok lettek. A királykisasszony legott elmesélte történetét Péternek. Amikor a fiú megtudta, hogy vérbeli királylánnyal találkozott, el sem akarta hinni. Szépnek szép - gondolta -, de milyen maszatos! Igazi királykisasszonyok nem szoktak ilyen piszkosak lenni! Hát még akkor hogyan csodálkozott Péter, amikor megtudta, miért ment világgá a királykisasszony! - Mintha csak magamat hallanám! - kiáltott fel. - És én még azt hittem, én vagyok a világon az egyetlen gyerek, akinek ilyen buta betegsége van, ami igazából nem is betegség! - Én is azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen - kacagott a királykisasszony. - Annyira szégyelltem magam, mivel ráadásul még királylány is vagyok! - Én ugyan nem vagyok királyfi, de azért én is szégyelltem magam - mondta Péter. De aztán mind a ketten elszomorodtak. Nagyon vágyódtak az otthonuk után, de elegük volt már a szüntelen szégyenkezésből. - Bárcsak segítene rajtunk valaki! Talán akad valahol csodaszer, ami segít, hogy ne pisiljünk be éjszaka! - És lehajtott fejjel, kéz a kézben továbbvándoroltak. Egyszer csak egy kis tisztásra értek. Csodálatos illat fogadta őket. - Minek van ilyen pompás illata? Mintha ezer rózsa illatozna, száz orgonabokor, és sok-sok édes méz! Gyere, nézzük meg, honnan jön ez a fenséges illat! - mondta Péter. A királykisasszony ámulva követte. De akármennyire fenséges illat vette is őket körül, nem láttak mást, mint néhány szál egyszerő kis virágot. - 24 Ennek volna ilyen pompás illata? Akkor ez egész biztosan különleges virág! - kiáltottak fel a gyerekek. Lágy szellő fújdogált. A virágok bólogattak, és édes hangon dalolni kezdtek: Azon, ki bánatos nagyon, segít egy kis virágszirom: este, míg kerülget az álom, olvasd el, mi áll a virágon. Varázsige. S mi a varázslat? Hogy szárazon marad az ágyad. S ha arra veted fel szemed reggel, hogy száraz fekhelyed, egy illatos szirmot letépve indulhatsz az új nap elébe. A szél elült, a virágok már nem bólogattak. - Na de ilyet! - ámult Péter. - Te is hallottad, vagy csak álmodtam? - Nem álmodtál - válaszolt a királykisasszony-, a virágok csakugyan énekeltek. És segítenek nekünk! Hinnünk kell ebben. Gyere, tépjünk le egy varázsvirágot. - Hurrá! - kurjantotta el magát Péter. - Nem lesz többé vizes az ágy! Csak el ne felejtsük elmondani elalvás előtt a varázsigét. Hogy is van csak? Hiszen nem is tudjuk! Jaj nekünk! - Ne búsulj! - vigasztalta Pétert a királykisasszony. A virág biztosan úgy gondolta, hogy majd megtudjuk a varázsigét. Várj csak, míg hazaérünk. De most siessünk, igyekezzünk hazatalálni. Alig várom, hogy kipróbálhassam ezt a csodálatos illatú varázsvirágot! Egészen biztos vagyok benne, hagy soha többet nem ébredek arra, hogy vizes az ágyam! Hogy fognak örülni a szüleim! A gyerekek kisvártatva az erdő szélére értek. Az út mentén jelzőtábla állt. A jobb felé mutató karján ez állt: "A palotához" - a bal felé mutató karján: "A városba" . Elérkezett a búcsú pillanata. 25 - Péter, te olyan jó barát vagy. Találkozzunk gyakran, jó? Különben is kíváncsi vagyok, melyikünknél hatott gyorsabban a varázsige. Isten áldjon, nem akarom vesztegetni az időt. Úgy örülök, hogy hazamehetek! És a királykisasszony már futott is a jobb felé vezető úton. Péter még sokáig integetett neki, azután elindult a bal felé vezető úton. Nagy volt az öröm Péterék otthonában csakúgy, mint a királyi palotában. Mind a két gyereket bántotta a lelkiismeret, amikor látták, mennyire aggódtak miattuk, milyen gondot okoztak szeretteiknek. Amikor a gyerekek este lefeküdtek, a szobát eltöltötte a virág fenséges illata. És egyszeriben eszükbe jutott a varázsige: Tegyél róla, csodavirág, hogy száraz maradjon az ágy! Ezt mondogatta, ismételgette a királykisasszony is, Péter is, amíg csak el nem nyomta őket az álom. Másnap reggel boldogan tapasztalta a királykisasszony, hogy csakugyan száraz az ágya. Ezután minden este elmondta a varázsigét, és valahányszor száraz maradt az ágy, letépett egy szirmot, amely fenséges illattal töltötte be a szobát. Egyre gyakrabban maradt száraz az ágy, és a királykisasszony azt sem tudta, hová legyen örömében. Hamarosan letépte a virágnak valamennyi szirmát, és az illat lassan elpárolgott. De már nem is volt szükség a varázsvirág segítségére. A királykisasszony többet nem pisilt be. De büszke is volt rá a király meg a királyasszony meg az egész udvartartás! És a kis istállófiú sem emlegette többé úgy, hogy "Csuri királykisasszony". Hasonlóan alakult Péter sorsa is. Eleinte ő is elmondta esténként a varázsigét. Amikor reggel száraz volt az ágya, édesanyjával együtt letéptek egy illatos virágszirmot. Ha néha-néha mégis megesett, hogy éjjel az ágyba pisilt, ami természetesen eleinte még előfordult, édesanyja már nem szidta, mert tudta, hogy megindult a javulás. Nem is titkolta, mennyire örül, valahányszor Péternek 26 sikerült száraz ágyban ébrednie. Három-négy hét alatt letépték a virág minden szirmát - de már Péternek sem volt szüksége többé varázsvirágra, varázsigére. És a királykisasszony meg Péter továbbra is jó barátok maradtak. Évi meghallgatja ezt a mesét, és ő is szeretne ilyen varázsvirágot. Fog egy rajzlapot, és zöld szárat fest rá, zöld levelekkel. A szár fölé nagy sárga pettyel - ez lesz a virág közepe. A rajzlapot az ágy fölé akasztja. És valóban - a nedves folt a virág meg a varázsige segítségével egyre kisebb lesz, és egyre ritkábban ébred Évi arra, hogy vizes az ágya. Ahányszor száraz ágyban ébred, új szirmot fest a virágra. És a virág minden egyes szirommal egyre szebb lesz. Évi nagyon büszke magára. Meg is van rá az oka, mondja anyu, aki együtt örül kislányával, és a dicsérettel sem fukarkodik. Mire elkészül a virág, Évi már majdnem mindig száraz ágyban ébred. Csak néha, nagy ritkán kell a mesebeli varázsigéhez folyamodnia. És hamarosan arra sem lesz már szüksége.