- Rakd el a holmidat! Az ember mindenütt a te dolgaidba botlik, mert mindent széthagysz! Van énnekem éppen elég dolgom, nem fogok utánad rakodni. Tűrhetetlen ez a rendetlenség! Hányszor mondjam? Légy már egy kicsit tekintettel rám is! Veronka nem érti, mit akar anya. Szerinte elrakodni butaság és teljesen fölösleges.

 - Minek mindent elrakni, amikor holnap megint szükségem lesz a holmimra? Különben is, rendet csinálni szörnyen unalmas! - gondolja kedvetlenül. - Semmi kedvem elrakodni. Van nekem fontosabb dolgom is. Én nem akarok rendes lenni!
És anya többnyire maga teszi a helyére Veronka játékait, amikor már nagyon megelégeli a szörnyű rendetlenséget.

 Egy szép napon, amikor Veronka megint csak nem akar rendet csinálni, különös dolog történik. Valaki vihog! - Hi-hi-hi! Végre valakinek ugyanaz a véleménye, mint nekünk! Nagyszerűen illenél közénk! Gyere velünk Összevissza-országba, ahol mindig minden rendetlen! - szól egy kócos kis lompi. A lompik a Föld legrendetlenebb lakói. Összevissza-országban élnek, a világ végén, ahová nem megy vonat, ahová nem visz hajó, sőt még a repülőgép sem találna oda. Veronka menten felkapja a fejét. - Igazán? Elvisztek Összevissza-országba? Igaz, hogy ott nem muszáj mindig rendet rakni? Hogy az ember szanaszét hagyhatja a holmiját?
- Hát persze! - vágja rá büszkén Lompi. - Gyere csak, majd meglátod a tulajdon szemeddel, ha nekünk nem hiszel! Veronka nem sokat tétovázik, hiszen nagyon kíváncsi arra az Összevissza-országra! A lompik szélsebesen elrepítik birodalmukba.
Összevissza-országban nem nő a réten virág, nincsenek játszóterek, de még forgalmi lámpák sem. A réten üres konzervdobozok hevernek, a játszóterek helyén maszatos földhányás, törött játékszerek. Forgalmi lámpára pedig úgysincs szükség, hiszen az autók összevissza cikáznak, ahogy a vezetők kedve tartja.
- Hoppá! - kiált fel Lompi. - Vigyázz! Nézd, hogy hová lépsz! Veronka észreveszi, hogy a járdán csupa szemét hever. Ha valakinek nincs már szüksége valamire, fogja, és egyszerűen kidobja az utcára. - Megérkeztünk - áll meg Lompi. - Itt lakom. Veronka belép, de a következő pillanatban már orra bukik.

- Juj! Mi ez? - A borsófőzelékkel teli fazék a lépcsőn állt, abba botlott bele. A borsó szétgurul, legtöbb a Lompi lába elé. Ő meg rálép, és széttapossa a borsót. - Annyi baj legyen! - mondja. - Legfeljebb borsópürét vacsorázunk! Segíts, légy szíves, hozz tányérokat a konyhából. Veronka kinyitja a konyhaszekrényt. De tányérok helyett egy barna cipőt talál benne, egy alsónadrágot, egy üres fogkrémes tubust meg egy fejevesztett játék macit. Pfuj! Milyen rémes rendetlenség! - gondolta Veronka. Mivel azonban ő se szeret rendet rakni, nem szól, hanem tovább keresi a tányérokat. Végre! A fürdőkádban, szétszórt játékkártyák, szakadt füzetek és néhány játékautó társaságában hever két elmosatlan tányér. - Ilyenből nem vagyok hajlandó enni! Undorító ez a rendetlenség! - És Veronka gyorsan kiszed mindent a fürdőkádból, elmossa a két tányért, és ... igen, igen, de hova tegye? Az asztalon egy csomó színes ceruza, rajzlap, rágógumipapír hever, egy kirakós játék szétszórt darabjaira félbe maradt nyalóka ragad. Veronka nem sokat töpreng: gyorsan rendet rak az asztalon is. - Hé! Hát te meg mit művelsz? Nem tudod, hogy Összevissza-országban tilos rendet tartani? Azt hittem, tetszik majd neked itt minálunk, hiszen te se szereted elrakni a holmidat - csóválja Lompi a fejét. - Nem is! - mondja zavartan Veronka. - De ez a rendetlenség már nekem is sok. A szüleim mindig olyan szép rendet csinálnak. Csak én nem szeretem helyretenni a holmimat. A szüleim szoktak elrakodni utánam. Én egy kicsit kényelmes vagyok hozzá. De itt akkora a rendetlenség, hogy semmit sem lehet megtalálni! És minden olyan piszkos! - Szamárság! - mérgelődik Lompi. - Rendet rakni ostobaság. Kár azzal fecsérelni az időnket. Most együnk gyorsan, aztán kezdhetünk végre játszani. Veronka feledi újdonsült rendszeretetét. - Jó! Ne pocsékoljuk az időt takarításra. Mit játsszunk?
- Van egy csomó babaházam, azokból várost építhetünk, utcákkal, azokon meg majd az autóim közlekednek - ajánlja Lompi. - Jó lesz? De hová lettek a babaházak? Gyere, Veronka, segíts megkeresni. Benéznek a szekrénybe, bekukkantanak minden egyes fiókba, bemásznak az ágy alá, még a kamrában is keresgélnek, de nem találnak mást, csak a kirakós játék néhány darabját, egypár legoalkatrészt, egy mesekönyv kitépett lapjait, meg különböző nagyságú játékautók egy-egy kerekét. - Idenézz! - örvendezik Lompi. - Találtam az ágyban egy barna cipőt! - A párja a konyhaszekrényben van - jegyzi meg komoran Veronka. - De hol lehetnek a babaházak? Hogy lehet ilyen rendetlenségben bármit is megtalálni? Veronka elfárad a hosszú, sikertelen kutatásban, és már a játéktól is elment a kedve, inkább lefeküdne, de mindjárt ki is ugrik az ágyból. - Au! Valami megszúrt! Lompi utánanéz, mi lehet az - és előhúz egy villát. Veronka most már végképp elmorcosodik. - Semmi értelme, hogy nem kötelező rendet rakni, ha az embernek még sincs ideje a játékra, mert semmit sem talál meg. Egyáltalán nem tetszik nekem ez az összevisszaság! Hol keresztülesik valamin az ember, hol megszúrja az ágyban egy villa. Hogyan csinálhatnék magamnak kedvet a rendrakáshoz, de úgy, hogy ne kelljen annyi időt elvesztegetnem?! - És miközben Veronka ezen töpreng, elnyomja az álom a piszkos, rendetlen ágyban. Másnap reggel nagyszerű ötlete támad. - Ébredj, Lompi! - kiáltja el magát. - Már tudom, hogyan játszhatunk is, és rendet is tarthatunk!
Lompi az asztalterítővel takarózott, mert nem talált ágyneműt. Párnának a pulóverét gyömöszölte a feje alá. Rosszul aludt, és rosszkedvűen ébred. - Hagyj békén! Tudd meg, hogy Összevissza-országban nincs rend, nincs takarítás, se kicsi, se nagy. De hiszen tudod magad is. - Ugyan, kelj már fel! - kérleli Veronka. - Rendcsinálást fogunk játszani! Sokáig tart, mire Lompi megtalálja a lakás különböző helyiségeiben szétszórt ruhadarabjait, és végre felöltözik. Veronka már türelmetlen. - Látod, mennyi időt fecsérelsz el? Ilyen rendetlenségben nem csoda, ha nem találod, amire szükséged van. A sok keresgélésben nem lesz időnk játszani! Mondhatom, nagyon nem tetszik nekem ez a ti Összevissza-országotok! Csúnya, barátságtalan, és rém unalmas! Lompi persze megsértődik, de szíve mélyén igazat ad Veronkának. Ő ugyan már hozzászokott a rendetlenséghez, de belátja, hogy épp emiatt nem tud rendesen játszani, mert vagy a játékok mennek tönkre, vagy úgy elbújnak, hogy rájuk se lehet találni. - Felőlem! - vonja meg a vállát. - Na mutasd, hogy megy az a takarítójáték!
Veronka örül, és mindjárt el is magyarázza. - Figyelj: mindent összegyűjtünk, ami szanaszét hever a lakásban. Idehordjuk az egészet a sarokba. Akkor te lassan húszig számolsz. Azalatt én, amilyen gyorsan csak telik tőlem, minél több holmit a helyére rakok. Aztán rajtam a sor: én számolok húszig, és te pakolsz szélsebesen. Aki több holmit takarított el, az nyer. Lompinak tetszik a játék. - Hiszen ez olyan, mint a versenyfutás! Na jó, kezdhetjük. Először tehát összegyűjtünk mindent, ami szanaszét hever. Tehát: elkészülni-vigyázz-rajta! Lompi és Veronka végigszáguld a lakáson, és villámgyorsan hegyet épít az imént még széjjelszórt holmiból. Közben még az elkeveredett babaházakat is megtalálták! Most következik a játék második része. Lompi számolni kezd: -Egy, kettő, három... Veronka mindenáron nyerni akar, és igyekszik minél több holmit a helyére rakni. A hegy már jócskán leapadt, mire Lompi elkiáltja, hogy: - Húsz! Most csere következik: Veronka számol, Lompi pakol. Csakhogy neki sokkal lassabban megy, mint Veronkának. Veronka a győztes! - Bravó! Nem is tudtam, hogy rendet rakni ilyen jó mulatság! De legközelebb én fogok nyerni. Milyen gyorsan ment a rendcsinálás - bőven van még időnk, hogy mást is játsszunk! - állapítja meg elégedetten Lompi.

- Játsszunk most a babaházakkal meg az autókkal, amit tegnap ajánlottál - mondja Veronka. - Most már mindent megtaláltunk. Kezdhetjük is!
Jó ideig elégedetten játszanak, utána pedig helyre rakják valamennyi játékot.
- Így nem veszhetnek el, és nem is fognak elromlani. Holnap meg, ha mást akarunk játszani, nem lesznek útban - mondja Veronka.
Azért egyet-mást még kint felejtenek. Nosza, gyorsan még egy forduló takarítójáték, és kész a rend. - Soha még a mi Összevissza-országunkban ennyit nem tudtam játszani - ámul-bámul Lompi. - Úgy látszik, mégiscsak jobb rendet tartani. De furcsa! Sose gondoltam volna! - csóválja a fejét. Veronkának haza kell térnie a szüleihez. Örül, hogy hátat fordíthat a csúnya, piszkos Összevissza-országnak. Amikor hazaér, örül, hogy szép mezőket lát, tele virággal, nem pedig üres konzervdobozokkal. A játszótereken is milyen szép a hinta, a csúszda, nem hevernek törött játékok szanaszét! A járdán sincs hulladék, nem botlik meg semmiben. És amikor a forgalmi lámpa zöldet mutat, Veronka nyugodtan átmehet a túlsó oldalra. Milyen egyszerű minden, ha rend van! Régebben ez fel sem tűnt nekem - gondolja elégedetten. És otthon is milyen takaros minden! Furcsa! Veronka egyszeriben jól érzi magát a rendes lakásban. Elmeséli szüleinek, milyen csúf az az Összevissza-ország, és azt is elmondja, milyen jó játékot találtak ki Lompival. - Ezt néha itthon is eljátszhatjuk! - mondja anya. Jó ötlet! Persze nem kell ám mindig mindent abban a szempillantásban elrakni. A rendet sem jó túlzásba vinni. De ha mindent örökké szanaszét hagynánk, hamarosan olyanok lennénk, mint a lompik. Magad tapasztaltad, milyen kellemetlen is lehet a rendetlenség. Nos, esténként néha játszhatunk mi is takarítójátékot. Jó lesz? - De milyen jó! - kurjant Veronka. - Mit kapok, ha én nyerek?
- Ha valamennyien igyekszünk rendet tartani - mosolyog apa -, mindannyian nyerünk: sok időt! És anyának nem kell mindenki után rakodnia. Mit szólnál, ha felolvasnánk neked egy mesét? Megfelel nyereménynek? - Nagyon is! - örvendezik Veronka. - Biztosan én fogok a legtöbbször győzni, mert ezentúl mindig rendet tartok majd a szobámban, és semmit sem hagyok szanaszét! Brr! Rosszul leszek, ha csak eszembe jut az az Összevissza-ország! Nem szeretnék Lompi lenni!