Így hát szólt a Napnak: „Szeretnék társakat, akikkel lehet beszélgetni, nevetni!”

A Nap megígérte, hogy segít neki.

Másnap egy csodálatos fehér madár (Hamszászana/Hattyúpóz) repült el a Hegy felett, és csőréből lepottyantott egy magot. (Bálászana/Babapóz) Őt egy erős, hatalmas szárnyú griff (Garudászana/Saspóz) követte, amelyik a csőrében hozott vízzel és tápanyaggal megöntözte a magot. A magvacska éledezni kezdett. A Nap és a Hegy kíváncsian figyelték, amint először erős gyökereket eresztett a földbe, majd felfelé is növekedésnek indult. (Bálászanából hátratoljuk a testet Sasánkászanába/Holdpózba, majd felguggolunk. Tenyerek összezárva. Ezután kígyózó mozgással felállunk.) Ettől éhes és szomjas lett.

Ekkor a Nap esőfelhőt küldött, és hatalmas nyári zápor kerekedett. (Alulról felfelé csapkodva a teljes testet engergetizáljuk.) A növény jólesően nyújtóztatta leveleit és bontogatta illatos virágait. (A karok oldalsó középtartásban vannak.) Jöttek is a pillangók és a méhek (Bhramarí zümmögés – Méhecske légzés) a finom illatra.

A növényen édes gyümölcsök kezdtek növekedni, amelyek egyre nagyobbra és nagyobbra nőttek, olyannyira nagyra, hogy egy idő után úgy érezte, el kell engednie őket. (Magvető: terpeszállásban, mintha magot vetnénk.) Volt közöttük azonban egy különösen makacs, amelyik nagyon kapaszkodott belé. A növény úgy érezte, hogy tőle is meg kell válnia. Mivel nem bírta tovább tartani, összeszedte minden erejét és elvágta a szárat. (Krijá terpesztben hátradobjuk a képzeletbeli labdát.) A gyümölcs messzire repült, és egy csudaszép völgybe, puha mohára pottyant.

Növényünk immáron nagyon könnyűnek érezte magát, és gyönyörű szép Fává terebélyesedett. (Nyújtózás, Vriksászana/Faállás) És látta, ahogy a gyümölcsök magjaiból, a földből szép kis növények bújnak elő.  

Ekkor hirtelen nagy szélvihar kerekedett, cibálta, rángatta a kis növényeket. Volt, amelyik gyenge gyökereivel nem tudott eléggé a fölhöz kapaszkodni, így a szél a magasba emelte. De a Fa továbbra is csak hajladozott a nagy szélben. Bár néhány ága, levele és gyümölcse is letörött, mégis életben maradt.

Amint a vihar elmúlt, a Fa megköszönte a gyökereinek és a Hegynek, hogy megtartották.

A Hegy gyönyörködött a Fában, és örömmel fedezte fel a sokféle élőlényt, akik a Fa menedékében leltek otthonra: az ágai között madarak, a törzsében baglyok és mókusok, a gyökerei között pedig sünök, vakondok és bogarak tanyáztak. És voltak olyan állatok is, amelyek azért látogatták meg a Fát, hogy árnyékában hűsöljenek, és lombjával, gyümölcsével jóllakjanak. Így a Fa rendszeres vendégei közé tartozott a zsiráf, a szarvas, a nyúl, a tehén, és még sok más élőlény is.

És akkor a Hegy meghallotta a Fa aggodalmát: „Jaj, jöjjön valaki, aki segít nekem, mert ha ez így meg tovább, mindenemet megeszi ez a sok állat!”

Ekkor érkezett meg a Farkas a Fához. (Adhó-mukha-svanászana/Lefelé néző kutyapóz) Az állatok mind csendben lapultak. Felfelé nézett (Úrdhva-mukha-svanászana/Fölfelé néző kutyapóz), de nem látott senkit. Mivel gyanús volt neki a nagy csend, ravasz módon hátrapillantott megemelve a hátsó lábát is. (Féllábas emelések) Mivel nem látott senkit, továbbment.

Ezután a Skorpió kúszott elő magasra emelt fullánkkal. Az állatok továbbra is csendben lapultak.

És jött a Medve. (Ardha-uttánászana/Medvetartás) Az állatok meg sem pisszentek. A Fa látogatója evett egy kis gyümölcsöt, majd továbbállt.

Végül felbukkant az Oroszlán. (Szimhászana/Oroszlánpóz) Amikor az egyik állat véletlenül a farkára lépett, az állatok királya hatalmasat bömbölt. Aki közel állt hozzá láthatta hatalmas fogait és földig lógó nyelvét. Az ordításra az állatok mind menekülni kezdtek. Ettől megijedt az Oroszlán is, újra üvöltött egyet, majd Ő is elkezdett rohanni. Féktelen nagy szaladgálás kerekedett…

A Hegy mindezt nagyon mulatságosnak tartotta, és nevetni kezdett. Rázkódott a Hegy, rázkódott az erdő, gurultak az állatok, és gurultak a kövek is. A Heggyel együtt nevettek ők is, olyan mókás volt együtt hemperegni. (Gurulás a talajon) Az egyik bogár különösen vicces volt, mert akárhogy is kapálózott, csak nem sikerült felkelnie. (A bogár hanyattfekvésben rugkapál.) Végül egy kisegér lökte meg az orrocskájával, így sikerült talpra állnia.

Mindenki nagyon elfáradt, ásítoztak, nyújtózkodtak.

Leszállt az este. Feljött a Hold, a Hegy pedig nyugovóra tért. Az állatok is visszatértek a Fa ágai, odva és gyökerei közé. Sün anyó gondosan betakargatta avarral a kicsinyeit.

„Tegnap korán esteledett,

 Sündisznócska ágyat vetett.

 Ágyat vetett az avarba,

 Kicsinyeit betakarta.

 Fújhat a szél szakadatlan,

 Melegít a puha paplan.

 Jó a meleg földi fészek,

 Aludjatok kis tüskések.”

„Csak ülök csendben, semmire sem várok, eljön a tavasz, és zöld fűben járok. Csak sétálok csendben, ahogy a végtelen vándor, eljön a tavasz és a fű nő magától.”… (Dal, dobolás)