Minden házban van kisgyerek, mind papucsban jár, pirosban, kékben, zöldben. Kisfalu nagyon rendes kis falu, csak a gyerekek rendetlenek. Amikor este aludni mennek, egyik sem teszi a helyére a papucsát. Másnap reggel aztán kereshetik az asztal alatt, a kemence mögött, apa kabátzsebében. Keresik, de nem találják. Egy reggel, mikor már az egész falu a meleg kávé édes illatával teli, Jancsi hiába kereste a papucsát.

- Anya, hol a papucsom? - kérdezte.

- Miért nem tetted a helyére? - felelte anya. - Látod, most elvitte cica.

Ugyanígy járt Sári is a szomszédban, Tini két házzal arrébb, Toncsi, a szemközti házban. Ezen a reggelen Kisfaluban minden rendetlen gyerek papucsát elvitte a cica. A gyerekek mezítláb reggeliztek, és reggeli után nem szaladhattak ki az udvarra, mert meg hűvös volt odakint, és mezítláb megfáztak volna. Később kisütött a nap, fölmelegedett az idő, a gyerekek mezítláb, tarka ruháikban kiszaladtak az utca.

- Hol a papucsod? Hol a papucsod? - kérdezgették egymást. - Elvitte a cica.

- Az enyémet is!

- Az enyémet is! - felelgettek.

- Hol lakik a cica? - kérdezte valamelyik.

- Menjünk, keressük meg a cica házát! - kiáltotta Jancsi. Ennek mindnyájan megörültek, s azon nyomban el is indultak.

Az erdő közepén egy fehérre meszelt, piros tetős házacskát talált. Az ajtón tábla:

MIRCI CICA CIPÉSZ

Mirci meghallotta a gyerekek hangját, és ajtót nyitott.

- Mit kívántok, gyerekek?

- A papucsainkat. Add vissza, kérlek, a papucsainkat - kérlelték.

Mirci kinyitotta az ajtót, és betessékelte őket. A falakom polcok, a polcokon papucsok, pirosak, zöldek, kékek, az egész falu mindem gyerekének papucsa. És milyen szép rendben! Úgy sorakoztak egymás mellett, mint a katonák!

- Keresse meg mindegyik a magáét - szólt Mirci.

Ez bizony nem volt könnyű. A papucsok tiszták voltak, megfoltozva, megvarrva, rendbe téve mind. A gyerekek alig ismertek rájuk. De azért előbb-utóbb mindegyik megtalálta a magáét, csak a legkisebb, Bogyóka nem.

- Ha meg nem leled, mezítláb mész haza - szólt rá Mirci.

Bogyóka elpityeredett, a lába fázott. Az ő papucsa elnyűtt volt, rongyos, a polcon meg csupa szép rendbe szedett papucs maradt.

- Megfázom - panaszkodott a kisfiú a cicának.

- Te vagy a legkisebb, de a legrendetlenebb is! - szidta össze a cica -de valóban megfáznál, ha mezítláb mennél haza - enyhölt meg aztán, és előhozta Bogyóka papucsát. Mire leesik a hó, újat varrok neked - ígérte. Meghallották ezt a többiek is. Visszaszaladtak, és kérték Mircit: - Nékem is!

- Nekem is!

- Varrok nektek is - intett nekik Mirci, s azzal becsukta az ajtót. Az ablaküvegen át nézte, amint a tarka ruhás, piros, lék, zöld papucsos gyerekek hazafelé indultak. Leghátul Bogyóka botladozott.

Esik már a hó. Itt a tél. Mirci cica varrja már az új papucsokat. Pirosakat, zöldeket, kékeket. Mindet myusziprémmel béleli, hogy jó meleg legyen, és meg ne fázzanak benne a gyerekek.

Mit gondoltok, helyre teszik-e ezután a papucsaikat, mielőtt este aludni mennek?

(Ford. Bodrits István)